Bal oldalon a 2015-ös modellek előrendelése kategóriában a gyár idei katalógusában szereplő modellek találhatóak.

Ezek között vannak teljesen új modellek, és olyanok, melyek most is elérhetőek áruházunkban, mert több éve futó sikeres modellek.

Ebben a kategóriában csak előrendelésre van lehetőség, ami azt jelenti, hogy ha megrendelésre kerül egy kiválasztott modell kiválasztott mérete, és beérkezik hozzánk az adott modellnél meghatározott előleg, akkor ezt a méretet mi a tavaszi szállítmányunkban mindenképpen behozzuk, és biztosítjuk a megrendelő részére. Ráadásul az előleg beszámítása mellett 15% kedvezményt adunk az ebben a kategóriában megadott új fogyasztói árakból. (A szállítmány beérkezését követően az áruházban is ezen az áron lesznek elérhetőek a katalógusban szereplő modellek.)

Az előrendelést és az előleg beérkezését követően mindenkinek küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre papucsonként két kuponkódot, az egyikkel az előleget lehet majd beszámítani a rendelésbe, a másikkal pedig a 15% kedvezményt lehet érvényesíteni. Az előlegről kiállított számlát a papucs beérkezését követően a papucsot tartalmazó csomagban fogjuk elküldeni, hacsak valaki kifejezetten nem kéri a korábbi postázást.

Kinek érdemes előrendelni?

- Aki új modellt szeretne venni kedvezményes áron. Vannak olyan modellek, melyeket nem tartunk készleten, azaz csak akkor hozzuk, ha valaki előrendeli!

- Aki olyan modellt szeretne a 2015-ös katalógusból, ami ugyan most is elérhető az áruházban, de már pont az a méret nincs, amire szüksége lenne. Így gyakorlatilag 2014-es áron juthat majd hozzá a szükséges mérethez, miközben az a modell a méretpótlást követően már csak emelt áron lesz rendelhető.

- Aki olyan méretet szeretne, amit a gyár készít ugyan, de a csekély kereslet miatt nem szoktuk tartani az áruházban.

- Még akkor is érdemes előrendelni, ha akár most is elérhető a szükséges modell megfelelő mérete az áruházban, de valamilyen okból csak később szeretne vásárolni. Ezáltal a tavaszi szállítmányunk beérkezését követő áremelés után is körülbelül a jelenlegi áron lehet hozzájutni a papucshoz.

Fontos! Az előrendelésre csak 2015. április 12-ig lesz lehetőség! (Az előlegnek is be kell érkeznie hozzánk április 13-ig!)

Ezután összesítjük az adatokat, elküldjük a gyárnak a rendelésünket, amelynek az érkezése kb. május elejére várható majd. (Az érkezési időpontra nem tudunk garanciát vállalni, ez a gyártól és a szállítást végző cégtől függ.)

Mindenkivel egyeztetünk, amint megérkeznek a papucsok és le is mértük őket. Az általunk megadott cm alapján eldönthető, hogy megfelelő lesz-e a papucs. Ha igen, lehet választani, hogy feltöltsük-e az áruházba, és azon keresztül történik a megrendelés a korábban kapott kuponkódok használatával, vagy inkább e-mail-ben. Mindkét esetben kérünk mindenkit, hogy az értesítést követően ne sokat késlekedjen a tényleges rendeléssel, mert az értesítést követően egy hétig tudjuk fenntartani a papucsot az előrendelőnek, ezután mindenképpen feltöltjük az áruházba, ahonnan a kapott kuponkódokkal később is elvihető, amíg valaki más meg nem rendeli. Ha esetleg a megadott cm-ek alapján nem megfelelő a papucs, vagy a gyár nem szállítja a kért modellt vagy méretet, természetesen visszautaljuk az előleget, vagy beszámítható másik modellbe is azonos feltételek mellett.  

Termékkínálatunk